preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Kaiser Karina az U19-es válogatottban

Szerdán a szlovéniai Odranciban játszott felkészülési mérkőzést a magyar U19-es válogatott. Turtóczki Sándor együttese 2-1-es győzelmet aratott a házigazdák ellen.

Turtóczki Sándor az Aschenbrenner Réka – Tóth Barbara (Kaiser Karina, 73.), Tatai Krisztina, Beke Adrienn, Sándor Zita – Csiszár Henrietta, Palkovics Nóra (Bereczki Orsolya, 56.), Szabó Boglárka, Pinczi Anita – Mosdóczi Evelyn (Balogh Henrietta, 78.), Nagy Dóra (Siska Odett, 82.) összeállításban szerepeltette együttesét.

 

Az első félidőben a szlovénok ugyan többet birtokolták a labdát, a mieink azonban kontratámadásaikkal több veszélyt alakítottak ki a kapu előtt, és a 29. percben Nagy Dóra (képünkön) révén megszerezték a vezetést is. A második félidő kiegyenlített játékot, és az 59. percben egy újabb Nagy Dóra-gólt hozott. A hazaiak a 88. percben egy szabadrúgásból szépítettek ugyan, de a magyar győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, válogatottunk megérdemelten nyerte meg a találkozót.

- Magabiztos játékkal megnyugtató, megérdemelt győzelmet arattunk – mondta Turtóczki Sándor a mérkőzés után. – Többen nagyon jó teljesítményt nyújtottak a csapatból, és bár akadt egy-két gyengébb teljesítmény is, ezúttal ezt is elbírta az együttes. A kiválasztási folyamat lezárult, a tavasz folyamán kialakult az a bővebb keret, amely ősszel nekivág az Eb-selejtezőknek. Értékes korosztály a mostani, több nagyon tehetséges játékos van a keretben. A tudásunkra szükség is lesz, mert Portugáliában nagyon erős ellenfelek várnak ránk az őszi tétmérkőzéseken.

Forrás: mlsz.hu

 

U19 EB

Turtóczki Sándor az U19-es válogatott szövetségi edzője keretet szűkített a hétvégén kezdődő Európa-bajnoki középdöntőre, melynek tagja csapatunkból Jáhn Klaudia. A mérkőzések Tatabányán lesznek, az ellenfelek pedig Ausztria, Svájc és Franiciország csapatai.

PMFC játékosok a válogatottban

A napokban három PMFC-játékos is meghívót kapott a szövetségtől a soros Eb-elitkör-meccsekre készülő korosztályos válogatottakba. A férficsapatból az egykor Pécsett is edzősködő Szapor Gábor által dirigált U19-es kerettel készülhet Telkiben Eszlátyi István és Zsdrál Miroszláv a májusi összecsapásokra.

A PMFC női csapata ugyancsak két U19-es válogatottal büszkélkedhet, ám mert az őszi idényzárón súlyosan megsérült Somogyi Sára még nem épült föl teljesen, most csak Jáhn Klaudia csatlakozhatott az MLSZ edzőtáborában Turtóczki Sándor vezetésével készülő kerethez.

forrás: www.pmfc.hu

U19 EB Belgium – Magyarország 0:0

wunder1

Nem sikerült a csoportgyőzelem. A belgák lehozták ezt a meccset egy gól nélküli döntetlennel, és egy árva góllal jobb volt a mérlegük, ezzel ők lettek a csoportgyőztesek. Pedig jobb volt a magyar csapat. Legalábbis a második félidőben. Az első az inkább csak úgy volt. Sem a belgák, sem a mieink nem sokat mutattak. A második félidőben már támadtunk, a meccs utolsó harmadában pedig simán nyerhettünk volna. Öt perc alatt három ziccer maradt ki. Sajnos. A belgáknak egy támadása volt az egész meccsen, ott Németh bravúrral hárított. Más dolga nem is volt. Végeredményként a magyar válogatott veretlenül, kapott ól nélkül, 11 gólt rúgva lett második a csoportban, és ezzel az eredménnyel továbbjutott. Folytatás tavasszal.

Magyarország a Németh - Tell, Vesszsős, Kucsera, Papp, Krisztin, Jáhn, Demeter, Szabó, (Víg az 59. percben), Marsai, (Kopácsi a 73. percben), Szlovák (Terdik az 59. percben) összeállításban játszott.

Belgium a Vermeiren -  Huberty, De Pelsmaeker, Vanschoenwinkle, Berrens, Vanhaevermaet, (Lomma a 46. percben), Hofman, Verhaegen, Vermeire, (Haverals a 80. percben), Coryn, (Plaisier a 93. percben), Vindevoghel összeállításban játszott.

U19 EB

wunder1

a bama.hu készített egy összeállítást az EB-ről. Itt látható.

http://www.bama.hu/baranya/sport/negyet-rugtak-a-magyar-lanyok-az-ormenyeknek-258719

U19 EB Magyarország – Örményország 4:0 (2:0)

 

wunder1 

Második mérkőzését is megnyerte a válogatott. Ezúttal Örményország volt az “áldozat”. A lányok ismét magabiztosan győztek, esélyt sem hagyva az ellenfélnek a pontszerzésre. A örmény csapat tulajdonképpen a kapuig sem jutott el, Horváth Eszternek néhány hazagurításon kívül nem volt semmi dolga. Turtóczki Sándor ezúttal az előző meccsen kispadon ülő játékosokat nevezte a kezdőbe, ezért egy teljesen más csapat futott ki a pályára. Csapatunkból mindkét lány a kezdő tizenegyben volt. Somogyi Sára 63 percet, Jáhn Klaudia pedig 70 percet töltött a pályán. 6-700 néző tekintette meg a találkozót, akik végig szurkoltak, és a meccs végén nagy tapssal köszönték meg a lányoknak a játékot.

Magyarország a Horvath - Somogyi, (Szabó a 63. percben), Kakuszi, Terdik, Kucsera, Gleich, Vig, Krisztin, (Papp a 79. percben), Kopacsi, Jáhn, (Vesszős a 70. percben), Demeter összeállításban játszott.

Örményország a Grigoryan, Yeremyan, Mangasaryan, Grigoryan, Manukyan, L. Karapetyan, (Aslikyan a 90+2. percben), Arabyan, Petrosyan, Davtyan, M. Karapetyan, (Beybutyan a 85. percben), Shahiinyan játszott.

Gólszerzők: Kopácsi Barbara (2, egyet büntetőből), Demeter Réka, Vesszős Mercédesz.

A másik mérkőzésen Lettország – Belgium 2:4 (1:1)

Ezzel eldőlt, hogy a középdöntőbe Magyarország és Belgium csapata jutott. Az első, illetve második hely sorsa csütörtökön 16.00 órakor a Belgium – Magyarország mérkőzésen dől el.

Magyarország – Lettország 7:0 (5:0)

wunder1

Lejátszotta első mérkőzését U19-es válogatottunk az EB selejtezőn, és magabiztos, nagyarányú győzelmet aratott. 5:0-ás félidő után 7:0-ra győzték le a lányok az ellenfelet. A PMFC csapatából mindkét lány játéklehetőséget kapott a válogatottban. Jáhn Klaudia belső védőként végig a pályán volt, és a feladatát hiba nélkül oldotta meg. Somogyi Sára élete első válogatott mérkőzésén a 69. percben lépett pályára, és a jobb oldali támadó feladatait jól oldotta meg. Többször is átjátszotta védőjét, nem nagyon tudták tartani, voltak nagyon ígéretes beadásai. Egyébként az egész csapat magabiztosan, jól játszott, a vendégek a felezővonalat is csak ritkán tudták átlépni. A győzelem ilyen arányban is megérdemelt volt, és akár nagyobb arányú is lehetett volna.

a válogatott a Németh Júlia – Vesszős Mercédesz, Demeter Réka, Jáhn Klaudia, Kucsera Lilla – Tell Zsófia, Marsai Nikolett – Szabó Zsuzsanna, Papp Dóra, Krisztin Sára (Somogyi Sára a 69. percben) – Szlovák Krisztina összeállításban játszott.

Lettország csapata a  Vihrova - Grante, Kokarevica, (Freiberga a 69. pecben), Kazakevica, (Upesjure a 31. percben), Vaciete, Radvila, Rocane, Ivanova, Šļeckus, (Kulite a 74. percben), Sokolova, Nikiforova összeállításban játszott.

Gólszerzők: az első gól öngól (Vaciete), Papp Dóra, Krisztin Sára, Vesszős Mercédesz, Szlovák Krisztina (2), Szabó Zsuzsanna.

A másik mérkőzésen Belgium – Örményország 10:0 (3:0)

Az örmény csapat csere nélkül játszotta végig a mérkőzést, mivel a vízumproblémák miatt távolmaradt játékosok nem érkeztek meg. Érkezésük holnap délutánra várható.

U19 EB selejtező

wunder1

Tegnap délután két ellenfelünk, a belga, és az örmény csapat tartott edzést a Várkői stadionban. 16 órától a belgáké, 18 órától az örményeké volt a pálya. A belgák mintegy félórányi késéssel kezdték meg az edzésüket. Csupán egy laza átmozgató labdás edzést vezényelt a vezető, majd utána kétkapuztak. A csapat rendkívül magas lányokból áll, és ami látható volt az az, hogy távolról bátran, és magabiztosan lőnek kapura. A játékban nem voltak annyira “pengések”, de harcosnak, és erősnek tűntek.

Az örmény csapat, vízumproblémák miatt nem vett teljes létszámban részt az edzésen, csak 12 játékosuk érkezett meg. A hírek szerint a mai mérkőzésre már itt lesz mindenki. A vezetőjük sem volt itt, ezért a pályaedző vezényletével csak egy átmozgató edzést tartottak, majd kisebb csoportokban cicáztak. A két kapusuk a kapusedzővel külön dolgozott. A csapat feltűnően alacsony játékosokból áll, bár elég fürgén és gyorsan mozogtak az edzés ideje alatt.

Érdekes volt, hogy a belgák késői kezdése miatt hat órakor mindkét csapat a pályán volt.

A magyar csapat Turtóczki Sándor vezetésével 15.30 órától Kozármislenyben, a mai mérkőzés helyszinén edzett.

A mai, Magyarország-Lettország mérkőzés 16 órától Kozármislenyben kerül megrendezésre. A mérkőzés vezetője az ukrán Natalia Aleksakhina, asszisztensei az ukrán Yana Sashchyna, és a ciprusi Angela Kyriakou lesznek.

A 18 órakor a PMFC stadinban kezdődő Belgium-Örményország találkozó mérkőzésvezetője a török Kadriye Gökcek, asszisztensei pedig a török Aynur Aysun Akar, és Makkosné Petz Brigitta lesznek.

A képek között a PMFC elleni edzőmeccs, és a két ellenfél edzéséről készült képek vannak.

Holnap kezdődik az U19-es EB selejtező

wunder1

A válogatott holnap 16 órakor a Lettek elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését az EB selejtező csoportkörében.

Turtóczki mester a következő kerettel vág neki ennek a tornának.

Horváth Eszter (MTK), Németh Júlia (FTC)  kapusok,  Gleich Barbara (Femina), Vesszős Mercédesz (MTK), Demeter Réka (MTK), Jáhn Klaudia (PMFC), Kucsera Lilla (FTC), Kakuszi Adrienn (Taksony SE) védők, Szabó Zsuzsanna (MTK), Tell Zsófia (MTK), Marsai Nikoletta (Viktória FC), Krisztin Sára (Érsekújvár), Somogyi Sára (PMFC), Vigh Viktória (FTC), Terdik Ivett (FTC), Papp Dóra (Viktória FC),  középpályások, Szlovák Krisztina (FTC), Kopácsi Barbara (Győri Dózsa SE) csatárok.

A selejtező részletes programja U19_A2

U19 EB csoportkör Pécs – Kozármisleny

Elkészült az U19-es EB Pécsett és Kozármislenyben megrendezésre kerülő csoportkörének beosztása. 

Magyarország - Lettország 2009.09.19. 16.00 Kozármisleny
Belgium - Örményország 2009.09.19. 18.00 PMFC Stadion
           
Lettország - Belgium 2009.09.21. 16.00 Kozármisleny
Magyarország - Örményország 2009.09.21. 18.00 PMFC Stadion
           
Belgium - Magyarország 2009.09.24. 16.00 PMFC Stadion
Örményország - Lettország 2009.09.24. 16.00 Kozármisleny

forrás: www.uefa.com

következő oldal »

Szponzorok