Miután az Újpest elleni mérkőzés eredményét telibe találta, Pécsen mindenki jósnőnek hívja Somogyi Sárát a PMFC továbbra is harcképtelen középpályását, akit természetesen honlapunk tudósítója is meginterjúvolt a Hegyvidék elleni meccs előtt.
Sára ezúttal számszerű eredményre nem tippelt, ugyanakkor elmondta, hogy érzése szerint tovább folytatja majd győzelmi sorozatát csapata, amelytől az elmúlt hetekhez hasonlóan ismét egygólos sikert remélt.
Heves pécsi rohamokkal indult a találkozó, Várkonyi Orsolya a 2. percben ajtó ablak helyzetben hibázott. Egyre nyomasztóbb lett a pécsiek mezőnyfölénye ám a 10. percben, egy kiugratást Kocsa Zsuzsanna, gyorsaságát kihasználva, két védő között kilépve megszerezte a vezetést a vendégeknek. A játék képe ezt követően sem változott Lőrincz Sándor játékosai irányították a játékot. A Kara Csilla-Várkonyi Orsolya támadóduó azonban a befejezésekkel hadilábon állt, illetve Németh Felícia, a Hegyvidék vészkapusa, nagyszerűen védett.
A 41. percben azonban már ő is tehetetlen volt miután Schmidt Lilla csapott le egy kipattanó labdára és mintegy 17 méterről megeresztett lövése egy védőn megpattanva vágódott a hálóba.
A második félidőben beállt a PMFC kitűnő formában lévő támadója Pécsi Ágnes, aki lendületes játékával ismét sokat segített együttesének, még úgy is hogy ezúttal csak helyzetig jutott gólig nem. Schmidt Lilla viszont az 53. percben megszerezte második találatát is, miután 25 méterről szépségdíjas gólt lőtt a Hegyvidék kapujának jobb felső sarkába.
A hazaiak igyekeztek ezt követően eldönteni a három pont sorsát ám helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul. Az utolsó 20 percben beleerősített az addig igen pontatlanul, sok hibával és görcsösen játszó vendégek, akik főként Kocsa Zsuzsanna révén többször is veszélyeztettek, de összességében a pécsiek győzelme teljesen megérdemeltnek tekinthető.
A mezőny legjobbja egyértelműen a csupaszív Lukács Nóra volt, de rajta kívül a kétgólos Schmidt Lilla is kiemelkedő formában játszott. A másik oldalon Kocsa Zsuzsanna és Németh Felicia teljesítményét nem érheti kritika.
Győzelmével a PMFC egészen közel került a bennmaradáshoz, míg a XII. kerületieknek nagyon össze kell kapniuk magukat ahhoz, hogy meg tudjanak kapaszkodni az első osztályban.
forrás: noifoci.com
jegyzőkönyv (tovább…)