preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Bronzérem Zágrábban

A PMFC 94-95-ös születésű lányai nemzetközi utánpótlás tornán vettek részt Zágrábban. A lányok a döntőbe jutásért egy góllal kaptak ki a tornagyőztestől, majd a bronzmeccsen 1:1-t játszottak a házigazdákkal. A meccset büntetőkkel döntötték el, mely során Földes Fanni háromszor is túljárt a horvát lányok eszén, ugyanis három büntetőt hárított. A gólkirálynő Szabó Kitti lett 7 góllal.

A torna végeredménye:

1. Split

2. Mladost (Bosznia)

3. PMFC

4. Zágráb

5. Rijeka

6. Varasdin

PMFC – 1. FC Femina ´93 SE 0:4 (0:2)

Hideg, szeles, esős időben került lebonyolításra a harmadik forduló. Az előzetesen a füves pályára tervezett mérkőzést az eső miatt a műfüvön kellett lebonyolítani. Az előjelek sajnos nem nekünk kedveztek. A csütörtöki edzés végén Pupos Ildi elsődleges orvosi vélemény szerint bokaszalag szakadást szenvedett. Andreidesz József vezetőedzőnek ezért az utolsó pillanatban át kellett szervezni a védelmet. A mérkőzés első félidejében kevés ellenállást tanúsítottak a pécsi lányok. Lassan körülményesen, sok hibával játszottak. A Femina sem volt bomba formában, de ezt a félidőt végig uralták, irányították a játékot. Mindkét góljuk védelmi hibából alakult ki, az első még szerencsésnek is mondható, egy védő lábán irányt változtató labda pattogott be a bal alsóba. A második góljuknál egy eladott labdát tekert Pádár középre, és Jakus Mercédesznek már nem volt nehéz dolga. A félidő többi részében a vendégek meddő fölénye jellemezte a játékot. A második félidőben változott egy kicsit a játék képe, sokkal többet tudott támadni a PMFC. Helyzetek is adódtak Török Kira, illetve Kara Csilla előtt, de ezeket nem sikerült gólra váltani. A meccs végén, aztán még Pádár Anita villant kétszer, beállítva végeredményt. Összességében a PMFC egy teljes félidőt adott a Feminának, amit nem lehet megengedni. A második félidőre feljavult a hazai csapat játéka, de ez a szépítéshez sem volt elegendő. Jövő héten gyorsabb, és pontosabb játékra lesz szükség, ha el akarják hozni a három pontot.

A PMFC a Varga – Molnár, (Hunyadi a 82. percben) Schmidt, Rőhberg, Jáhn, – Görföl, Lukács, Török, Varga, (Karlovecz  a 86. percben) - Kaiser, (Pécsi a 80. percben) Kara összeállításban játszott.

A Femina a Mátra – Balogh, (Lengyel a 75. percben) Gleich, Szeitl, Rudán, Ködmön, (Papp a 70. percben) Ács, Benkő, Jakus, (Váradi a 65. percben) Pádár, Horváth összeállításban játszott.

Győri Dózsa – PMFC 4:0 (3:0)

Győrben a Dózsa számára az volt a meccs igazi tétje, tudja-e feledtetni az egy héttel ezelőtti, hatalmas szombathelyi pofont. Nos, ezúttal sokkal jobban játszott Vígh Zsolt csapata, amely gyakorlatilag 45 perc alatt eldöntötte a meccset. Az első gólnál – már az 5. percben – szöglet nyomán, kapu előtti kavarodásból, Kopácsi Barbi kotorta a hálóba a labdát, majd az első félóra végén Tóközi lépett ki a rosszul záró pécsi középpályások közül, és rúgott okos gólt. A vendégek védői alkalmasint olyanok, mint a Bourbonok, mert a harmadik gól – még a szünet előtt – tükörképe volt az előzőnek: „gazdája” ezúttal is Tóközi Timi.
A fordulás után már nem volt annyira nyomasztó a győri fölény, kiegyenlítettebb lett a játék, bár ebben alighanem – a pécsiek javulása mellett – a háromgólos különbségnek is szerepe van. Sőt, a háromból hamar négy lett, Pintér Vica az 54. percben szép kényszerítő után, 8 méterről passzolt az üres kapuba,és ezzel tényleg eldőlt a meccs. A folytatásból még Kopácsi Barbi 25 méteres lövését, döngő kapufáját érdemes kiemelni.

forrás: noifoci.com

A Győri Dózsa a Horváth – Szórádi, (Szakács a 72. percben) Békefi, (Siska a 46. percben), Szűcs, Soproni, Jakab P., Pintér, Jakab R., Tóközi, Kopácsi, Finta (Nagy a 46. percben) összeállításban játszott.

A PMFC a Varga – Kaiser, Schmidt, Pupos, Molnár, Lukács, Görföl, Karlovecz, (Hunyadi az 58. percben)  Jáhn, Török, Kara (Pécsi a 40.percben)  összeállításban játszott.


PMFC – Újpesti TE 1:0 (0:0)

Elkezdődött az NB 1-es bajnokság. Az első fordulóban az előző szezonban mögöttünk végzett Újpest csapatát fogadtuk. A focinak nem túl kedvező, fülledt melegben lejátszott mérkőzésen sikerült a három pontot begyűjteni. A tavaszihoz viszonyítva meglehetősen megváltoztatott csapatunktól a győzelmet várta el mindenki. Andreidesz Józsefnek még nem állt rendelkezésére négy meghatározó játékos. Hozmann Evelin, Rőhberg Zsanett, Somogyi Sára, és Varga Adél sem játszhatott ma. Pályára lépett viszont az összes új igazolásunk. Kara Csilla a Taksony, Lukács Nóra a Szigetvár, Pécsi Ági a PVSK-ból, míg Karlovecz Éva az előző idényben kölcsönben játszott a Szigetvár csapatában onnan tért vissza. Az első félidőben leginkább szezon eleji ideges kapkodó játék jellemezte a csapatokat. A “játék” a pálya közepén zajlott, nagyon sok hibával. A passzok pontatlanok, a labdakezelés pedig hibákkal tűzdelt volt. A kapuk nem kerültek komoly veszélybe, a kapusoknak nem kellett közbeavatkozniuk. A nagy meleg is rányomta a bélyegét a pályán látottakra. Az Újpest ugyan többet birtokolta a labdát, de ez elég meddő volt. Támadásszerűségeik rendre elakadtak. A vendégek agresszív letámadó játékával nehezen boldogultak a lányok. A második félidőben aztán nagyobb lett az iram is, több volt a játék is. Az ÚTE tovább folytatta agresszív védekező, és támadó játékát, amit egyre több reklamálás is kísért. A 64. percben, az addig is agilisan, jól játszó Kara Csilla lépett ki a vendég térfél közepén, és tört be a tizenhatoson belülre. Ziccerben már csak a kapussal szemben állt, amikor hátulról elkaszálták. A jogosan megítélt büntetőt Schmidt Lilla az elmozduló kapus mellett higgadtan a kapu közepébe vágta. Az újpesti védő a szerelést megúszta egy sárga lappal. Ezután a vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, és komoly izgalmakat okoztak a hazaiaknak. Néhány perc leforgása alatt hét szögletet is rúgtak. Nehezen szabadult fel a kapu, egyszer Kaiser Karina a gólvonalról mentett, de a lányok hősiesen védekeztek és sikerült kibekkelni ezt a néhány percet. Ezután kijöttek a szorításból, és az utolsó néhány perc már nem okozott túl nagy izgalmat. Összességében egy ikszes meccs volt, illetve azt lehetett látni, hogy aki gólt tud szerezni, az megnyerheti a meccset. Ez most nekünk sikerült.

Játékvezető: Varga László

Asszisztens: Tasi Tímea, Herbai Attila

A PMFC a Varga – Hunyadi, Schmidt, Pupos, Molnár, – Lukács, Görföl, (Pécsi a 46. percben) – Karlovecz, (Kaiser a 68. percben) Jáhn, Török, Kara összeállításban játszott.

az ÚTE a Hunyady, – Barsi, Durkó, (Gálik a 74. percben) Trencsányi, Szabó, (Polyák a 78. percben) Nagy Sz., Bura, Csik, Nagy B., Külüs, Szennai, (Kakuk a 62. percben) összeállításban játszott.

Sárga lap: Durkó Zita, Nagy Szabina

Andreidesz József: Rendkívül fontos volt a győzelem a jó kezdés miatt is. A lányok nagyon küzdöttek.

Felkészülési mérkőzésen ZNK Pomurje – PMFC 2:3 (2:2)

A már régóta baráti viszonyban lévő szlovén első osztályú csapat meghívására vasárnap csapatunk Beltinci-be utazott, ahol egy jó felkészülési meccset játszott a Pomurje csapatával. Ugyan a vendéglátók a szlovén első osztályú bajnokság harmadik helyén végeztek, a két csapat hasonló játékerőt képvisel, és az eddig lejátszott mérkőzéseink mindig szorosak voltak. Így volt ez most is. 2:2-es félidőt követően a második félidőben sikerült még egy gólt szereznünk, így megnyertük ezt a mérkőzést.

A PMFC a Varga B. (Földes) – Schmidt, Jáhn, Pupos, Hunyadi –  Karlovecz (Pécsi), Varga A., Görföl, Lukács, Török, (Kopár) – Kaiser (Fóris) összeállításban lépett pályára.

Góllövőink: Kaiser Karina, Lukács Nóra, Török Kira

Szponzorok