preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

PMFC – Femina 3:3 (1:0)

Két pontot veszített a csapatunk ezen a mérkőzésen. Kb. a 60. percig 3:0-ra vezettek a lányok, ekkor történt valami a fejekben, és rövid idő alatt a vendég Femina kiegyenlített. Az első félidő elején Nagy Lili lerántásáért ítélt büntetőt a játékvezető, amit Rőhberg Zsani magabiztosan értékesített is. Ennek a játékrésznek a nagyrészében a PMFC irányította a játékot, többször alakítottak ki ígéretes helyzeteket a lányok, de ezek sorra kimaradtak. Az utolsó negyed órára feltámadt a Femina, és ebben az időben jobban játszott a hazai csapatnál, de az egyenlítés nem sikerült. A félidő végén Pádár végzett el egy szabadrúgást 25 méterről, ami a keresztléc tetejére esett. Ez volt az egyetlen veszélyeztetése a Feminának az első félidőben. A második játékrész nagyszerűen kezdődött. Az első támadásból Kaiser Karina nagyszerű labdával indította Nagy Lilit, aki a kapust is kicselezve az üres kapu közepébe gurított. 10 percel később Hunyadi Andi eresztett meg egy távoli lövést, amit a Femina hálóőre csak középre tudott paskolni a léc alól, erre pedig Török Kira érkezett és lőtte a PMFC harmadik gólját. Eldőlni látszott a mérkőzés, a Femina ebben az időszakban kevés ellenállást tanusított. Aztán eljött a nagy változás. A vendégek megérezhették, hogy van esélyük, és jóval nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, amit a talán már megnyertnek hitt mérkőzés tudatában a hazai védők nem tudtak lereagálni, és sorba követték el a hibákat. A Femina röpke negyed óra alatt ledolgozta a hátrányát. A mérkőzés vége felé ugyan a PMFC-nek volt egy lehetősége, hogy megnyerje a meccset, de a ziccer kimaradt. A vendégek lendülete a mérkőzés végéig kitartott, a hármas sípszó pedig jót tett a hazaicsapat utolsó 20 perces vergődésének. Sajnos egy megnyert meccset hozott a csapat döntetlemre.

A PMFC a Varga – Schmidt, Rőhberg, Pupos, Molnár, – Hunyadi, (Hozmann), Jáhn, Ács, Török, (Hegedűs), - Nagy, Kaiser összeállításban játszott.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Szponzorok