Az UTE csapatát fogadták a lányok a Stadion utcai műfüves pályán. A mérkőzés megkezdésekor az eső is elkezdett esni, és az első félidőt végig esőben játszották le a lányok. Nem feltétlenül az időjárás rovására kell írni a gyenge játékot, de mindkét csapat pontatlanul, és gyengén játszott. A kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek a csapatok, inkább a pálya közepén folyt az ideges, kapkodó játék. A bajnokság 7., illetve 8. helyezettje találkozott egymással, így mindkét csapat abban reménykedett, hogy most aztán begyűjti a három pontot. Feltehetően ez a görcsös akarat bénította meg mindkét csapat játékosait. Ötlettelenül, a labdát elrugdalva játszott mindkét gárda. A második félidő már egy jobb játékot hozott, mindkét csapat részéről. A helyenként szikrázóan kemény belépőket ugyan durvaság nem kísérte, de a hangulataot ez felpaprikázta, ami jót tett a meccsnek. A PMFC irányította inkább a játékot az egész mérkőzés alatt, de a vendégek kontrái is okozhattak volna bonyodalmat a hazai csapatnak. A 66. percben aztán egy kapu előtti kavarodásban a csereként beállt Varga Adél eszmélt leggyorsabban, és 10 méterről a kapu közepébe vágta a labdát. Az UTE támadgatott, de ezek a támadások nem sok veszélyt okoztak a hazai védőknek. A 84. percben pedig Ács Noémi állította be a 2:0-ás végeredményt, egy szerencsésnek nevezhető góllal. A felezővonal közeléből végzett el szabadrúgást, amit felívelt a kapu elé. A védővonalból Nagy Lili lépett ki a labdára, ami megzavarhatta Hunyady Emesét, aki talán Lilire figyelt a labda helyett, és így a labda egy pattanás után a feje felett átpattanva a kapufa mellett a hálóban kötött ki. A mérkőzés nagy részében tudatosabban játszó hazai csapat megérdemelten nyerte meg a meccset. A mérkőzés első félidejének végén sajnos történt egy sérülés. Török Kira a kapu előtt egy labdára felugorva ütközött védőjével, és olyan szerencsétlenül esett, hogy mentő szállította kórházba. Reméljük nem súlyos a sérülés, és a jövő héten már újra játszhat.
Játékvezető: Bánfai Zsolt
Asszisztens: Nagy Zsolt, Schneider Mike
A PMFC a Varga – Schmidt, Rőhberg, Pupos, Molnár, – Ács, Jáhn, (Kopár a 85. percben), Hozmann, (Kaiser az 57. percben), Hunyadi, – Török, (Varga a 42. percben), Nagy összeállításban játszott.
Az UTE a Hunyady – Zeller, Nagy, (Kakuk a 72. percben), Szabó K. Wikidál, Olasz, (Szennai az 57. percben), Polyák, (Trencsányi a 46. percben), Gálik, Csik, Bura, Szabó I. összeállításban játszott.
Gólszerző: Varga Adél, Ács Noémi
Sárga lap: Nagy Szabina