preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Nemzetközi tornára utazik a csapat

2010 január 10-én Zágrábban nemzetközi teremtornán vesz részt a csapat. A ZNK Agram szervezéséban már nem először játszik csapatunk ezen a 2010 AGRAM elnevezésű tornán. Az idei évben is komoly csapatok ellen mérhetik meg magukat a lányok. A tornán résztvevő csapatok a bosnyák, szerb, szlovén, és a horvát bajnokságból kerültek meghívásra. A nevezett csapatok a következők:

Sarajevo, Rijeka Jac-Pot, PMFC, Plamen, Krka, Agram, Viktorija, Pregrada

A tornáról a házigazda honlapján bővebb információ olvasható: http://www.znk-agram.com/

FTC – PMFC 2:0 (2:0)

A Hummel női NB1 utolső őszi fordulójában a tabella 3. helyén álló Fradi csapatához látogattunk. A mérkőzés 10 perc alatt eldőlt, ugyanis a hazai csapatnak ennyi kellett két gól megszerzéséhez. Ezután a lányok küzdöttek, de a szépítés nem jött össze. Helyzeteink ugyan voltak, a kapufát is sikerült eltalálni, de a gól nem jött össze.

Ezzel a fordulóval befejeződött az őszi szezon, folytatás tavasszal.

Játékvezető: Csibra Gábor

Asszisztens: Bartkó Eszter, Landeszmann László

Az FTC a Németh – Kucsera, Krenács, Wágenhoffer, Solymos, (Horváth K. a 74. percben), Horváth E., Stefán, Zágor, Sipos, Szlovák, Fábián összeállításban játszott.

A PMFC a Varga – Schmidt, Jáhn, Pupos, Szűcs, – Hozmann, (Molnár a 82. percben), Hunyadi, (Hegedűs a 65. percben), Rőhberg, Godvár, – Török, Nagy összeállításban játszott.

Gólszerző: Horváth Evelin (7. perc), Szlovák Krisztina (10. perc)

Szponzorok