- november 1, 2009
- 17:34
- Mérkőzések
- 1 hozzászólás
- Képek
PMFC – Taksony Bíró Kert MB SE 0:0
A válogatott VB selejtezője miatt előrehozott 11. fordulóban a Taksony csapatát fogadtuk. Egy küzdelmes mérkőzést láthattak a nézők, enyhe vendégfölénnyel, ami a labdatartásra, labdabirtoklásra vonatkozik. A mérkőzést többé-kevésbé a Taksony irányította, de igazán veszélyt nem jelentett a hazai kapura. Varga Beának nagyon kevés védeni valója akadt, de Kovács Klaudiának sem kellett játékba avatkoznia. A győzelemhez azért inkább a PMFC állt közelebb, ugyanis három komoly ziccert hagytak ki a lányok. Az első félidőben Török Kira az ötös sarkáról hibázott, a másodikban pedig kétszer a kapufa segített a vendégcsapaton. Pontrúgások alig-alig adódtak a csapatoknak, amit megítélt a játékvezető, azokból sem alakult ki komoly veszély. Összességében egy hajtós küzdelmes mérkőzés volt igazságos pontosztozkodással.
Játékvezető: Rugási Endre dr.
Asszisztens: Tasi Tímea, Csukly Dániel
A PMFC a Varga B. - Rácz, Jáhn, Pupos, Szűcs, Hunyadi, (Görföl), – Somogyi, (Horváth), Schmidt, Rőhberg, Török, (Varga A), - Nagy összeállításban játszott.
A Taksony a Kovács – Borhi, Fodor, Szabó Sz., Tóth, (Kara), Kakuszi, Szabó B., Halászi, Bozsik), Balló, Barna, Molnár összeállításban játszott.
Andreidesz József: Egy küzdelmes mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez






Egy hozzászólás
Ha egy kicsit vagányabban játszotok, akkor megvan a 3 pont. Így is gratulálok és további sok sikert Antibá
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.