Női válogatottunk 5-0-ra kikapott Szerbiától
2009. 07. 06.
A magyar női válogatott hétfőn Szerbia együttese ellen lépett pályán a Belgrádban zajló 25. Nyári Universiadén. Bár együttesünk tagjai három kapufát is lőttek, a hálót nem sikerült bevenniük. A házigazdák azonban öt alkalommal is eredményesek voltak, s 2-0-ás félidőt követően 5-0-ra megnyerték a mérkőzést.
Csapatunk Papp Eszter (Mészáros Enikő a 83. percben) – Jakab Petra (Röhberg Zsanett a 40. percben), Gáspár Cecília, Tálosi Szabina, Krenács Lilla – Jakab Réka, Smutzer Angéla (Tölgyesi Adrienn a 60. percben), Rácz Zsófia, Tóth Gabriella – Méry Rita, Zágor Bernadett (Szuh Erika a szünetben) összeállításban szerepelt.
A szerbek már a harmadik percben megszerezték a vezetést, ám a mieink ezután fölényt harcoltak ki, több támadást is vezettek, s háromszor eltalálták a kapufát is. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, a hazaiak viszont második veszélyes támadásuk végén, a 16. percben növelték előnyüket. A gól után Szerbia jelentős fölénybe került, s a második játékrészben három újabb találatot szerzett, így végül 5-0-ra győzött.
- Egyértelműen kiderült, futballistáink nincsenek olyan fizikális szinten, hogy nyolc nap alatt négy meccset játszanak - nyilatkozta a meccs után Vágó Attila szövetségi edző. – A második gólig jók voltunk, ezután azonban összeomlott a csapat. Nem bírtuk a terhelést, nem tudtunk kellően összpontosítani, míg a szerbek szinte minden lövése gólt eredményezett.
Együttesünk legközelebb pénteken lép pályára, de csak szerdán derül ki, melyik válogatott lesz az ellenfele a 13. hely megszerzéséért játszandó mérkőzésen.
forrás: www.mlsz.hu