Tavasszal második idegenbeli mérkőzésünkön sikerült alulmúlni az előzőt. Nagyon gyenge, pontatlan kapkodó játékkal sikerült elhozni három pontot Dorogról. A hazai csapat középkezdés után eljutott a kapunkig, és nagy védelmi hiba után mindjárt a vezetést is megszerezte. Ezután hiába támadott végig a PMFC, dolgozta sorra a támadásokat, a ziccerek kimaradtak. Nem koncenráltak eléggé a lányok. Volt itt minden, fölé, mellé, elbotlás ziccerben, gólvonalról mentés, csak a gól nem jött össze. 40 percnyi szenvedés után Hodován Editnek sikerült az egyenlítés. A szünet sem hozott változást, ugyan a 48. percben Varga Adél egy 22 méteres bombagóllal megszerezte a vezetést, a játék képe továbbra sem változott. Tulajdonképpen a játék az ellenfél térfelén folyt, de meddő volt a fölény. Csak helyzetekig jutottunk, a befejezésbe mindig hiba csúszott. Kapkodva, dekoncentráltan, pontatlanul, elképzelés nélkül játszottak a lányok. A mérkőzés végén aztán egy szögletet csúsztatott Hodován Edit a kapuba, majd Varga Adélnak készített le egy labdát, aki higgadtan a kapu bal oldalába helyezett.
A Dorogi ESE SAME a Kobeszla - Patai, (Stefanik), Holicska, Papp, Triszler,Solti, Huszár, Spóner, Somogyiné, Göbölös, Pokorni, (Tóth) összeállításban játszott.
A PMFC a Magyar – Pazaurek, Rőhberg, Hajdu, – Hozmann, Somogyi, Schmidt, Varga, Bálint, (Jozipovics), Hodován,Nagy összeállításban játszott.
Gólszerzők: Pohanti Gáborné, illetve Hodován (2), Varga (2)
Sárga lap : Pazaurek Diána
Andreidesz József: Három pont, semmi más