- április 19, 2009
- 16:26
- Mérkőzések
- 1 hozzászólás
- Képek
PMFC – Bonyhád VNSE 4:0 (2:0)
A 20. fordulóban a PMFC a Bonyhád csapatát fogadta. A mérkőzés kezdetétől a hazai csapat irányította a játékot, de 30 percig kellett várni az első gólra. Ekkor Godvár Kati 35-40 méterről, látva, hogy a vendég kapus az ötösön áll, okosan ívelt a léc alá. Molnár Eszter hiába igyekezett vissza, már nem tudott hárítani. A 34. percben egy középre lőtt labdára érkezett Nagy Lili jó ütemben, és közelről a hálóba lőtt. Az egész félidőt a PMFC irányította, de leginkább középpályán folyt a játék. A Bonyhádnak két 25 méter körüli szabadrúgása volt veszélyes, de egyikből sem lett gól. A második félidőben sem sokat változott a játék képe, a PMFC támadgatott, de nem sikerült gólt szerezni. Több helyzet is kimaradt, de tulajdonképpen meddő volt a fölény, pontatlanok voltak az utolsó passzok. A 70. perc környékén 18 méterről középről végezhetett el szabadrúgást a Bonyhád, de Forray Tünde lapos bal sarokra tartó lövését Magyar Judit bravúrral hárította. Ez volt a vendégek legnagyobb helyzete. A 79. percben aztán Hodován Edit futott el a jobb oldalon, egy csellel becsapta a védőjét, és nagyon pontosan ívelt középre, ahol a berobbanó Nagy Lili szép gólt fejelt. A 88. percben megismétlődött a harmadik gól előtti jelenet, de ezúttal Hodován Edit nagyon okosan laposan gurított középre, és Jozipovics Hanga pedig a jobb alsó sarokba passzolt, ezzel kialakítva a 4:0-ás végeredményt.
A PMFC a Magyar, – Rácz, Rőhberg, Pazaurek, Hozmann, (Jozipovics), – Schmidt, Somogyi, Godvár, Molnár, (Bálint), – Nagy, (Simon), Hodován összeállításban játszott.
A Bonyhád VNSE a Molnár E., – Lőrincz, Forray t., Szeilerné, Szautner, (Kindl), Bernhardt Barbara, Molnár R., Bernhardt Bernadett, Gáspár, Forrai, Ferencz összeállításban játszott.
Gólszerzők: Nagy Lili (2), Godvár Kati, Jozipovics Hanga
Andreidesz József: Megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk.






Egy hozzászólás
Sajnos nem tudtam ott lenni a mérkőzésen, de szívből gratulálok a szép sikerhez, csak így tovább Antibá
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.