- március 21, 2009
- 21:39
- Mérkőzések
- 3 hozzászólás
- Képek
Taksony – Lancast SE – PMFC 6:1 (4:1)
Súlyos vereséget szenvedett csapatunk a tabellát vezető Taksony otthonában. Az első félidőben eldőlt már a mérkőzés. Az 5. percben Szabó Boglárka szabadrúgásból szerzett vezetést a hazai csapatnak, amit a 10. percben egy szép kiugratás végén Nagy Lili egalizált. A hazai csapat beszorította a PMFC-t a kapuja elé, és nem is engedett a szorításból. Nagy Lilinek volt még egy kiugrása, ezt azonban a játékvezető lesállás miatt visszafújta. Az első félidőben még három gólt kaptunk, ebből kettő igencsak elkerülhető lett volna. A második félidőben támadóbb szellemben jöttek ki a lányok, és az első negyed órában partiban is voltunk a Taksonnyal. Nagy Lili alsó sarkos lövését védte bravúrral a hazaiak kapusa, majd Hodován Edit szedett össze egy lecsorgó labdát, de a jó ütemben kimozduló kapusban elekadt a lövése. Aztán jött két szép hazai támadás, ami végleg eldöntötte a három pont sorsát. A második félidő második felében már hitehagyottan, rengeteg hibával játszottak a lányok, a hazai csapat pedig azt csinált a pályán amit akart. A Taksony minden csapatrészben jobb volt, fegyelmezetteb, és gyorsabb játékot játszott nálunk, ilyen arányban is megérdemelten nyerték a mérkőzést.
A Taksony-Lancast SE a Vincze – Barna, Borhi, (Bozsik), Schatz, (Kara), Balló, Sebestyén, Szabó Sz., Megyes, Szabó B., Pincze, Tóth, (Molnár), összeállításban játszott.
A PMFC a Magyar – Schmidt, Rőhberg, Hozmann, Pazaurek, – Somogyi, Varga, (Jozipovics), Hodován, Godvár, Bálint, (Rácz), Nagy összeállításban játszott.
Sárga lap: Godvár Kati, Pazaurek Diána
Gólszerzők: Szabó B. (2), Schatz, Sebestyén, Tóth, Bozsik illetve Nagy Lili
Andreidesz József: A mai mérkőzésen kiütközött minden hiányosságunk. Tanulnunk kell a hibáinkból. Az egyik álmunk szertefoszlani látszik.






3 hozzászólás
Nem kell elszomorodni, van ilyen, én biztos vagyok abban, hogy lesz ez még jobb is. Hajrá LÁNYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kedves Lányok!
Ez volt az a meccs, amit nagyon gyorsan el kell felejteni..és szégyelni magunkat…Én is ezt teszem.
DE most kell hihetetlen összetartást mutatni az edzők és egymás felé.Most kell megmutatni kik is azok a Pécsi lányok,mert ami tegnap a pályán volt azok NEM MI voltunk.:( de ezen bármikor tudunk váloztatni, csak arra kérek Mindenkit h nézzen jól Magába és kedden újult erővel álljunk neki a munkának.Hiszen nem csak a bajnokságban de a magyar kupában is bizonyítani kell és most eléggé lenéznek minket és más csapathoz hasonlítanak, akit most nem neveznék nevén.:) (de tudjátok)
Szóval csak annyit kérek, hogy most tényleg tartsunk össze és ne csak magunk miatt hanem az edzők miatt is hisz nekik köszönhetjük h itt vagyunk.
Köszi
És tudjátok lányok a PMFC sohasem asja fel.
:)
Így van Zsani!
Nagyon szép, amiket írtál… Nem lesz könnyű, de én hiszem, hogy a PMFC többre képes!!!! Igaz lányok??? Hajrá PMFC!!!!!!!!!
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.