preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

ŽNK Osijek – PMFC 3:1 (1:0)

Lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket Donji Miholjacon, a horvát bajnok ŽNK Osijek ellen. Hideg időben, de jó talajú pályán a vendéglátók nagy irammal kezdték a meccset, és a mérkőzés elején egy védelmi hibát kihasználva meg is szerezték a vezetést. Ezután kigyenlített játék folyt a pályán, de az eszékiek irányítottak végig. Szórványos kontráink nem voltak veszélyesek a horvát kapura. Magyar Juditnak több dolga is akadt,de nem tudták bevenni a hálóját. A csapat nagyon fegyelmezetten, és zártan védekezett. A megszerzett labdákból pedig megpróbálták a lányok felépíteni a támadásokat. A második félidőben sokkal agresszívebben próbáltunk támadni, aminek az lett a következménye, hogy sokkal több helyzetet dolgoztunk ki. Először Hodován Edit lépett ki a védők közül, és került helyzetbe, majd Bálint Barbara hasonló szituációban emelt át a kapus felett. A labda csak centikkel kerülte el a kaput. Hamarosan jött is a válasz a horvátok részéről. Először egy kapu előtti kavarodásból, majd egy húsz méteres jól eltalált lövésből kaptunk gólt. A lányok nem adták fel, és Godvár Kati a szépítő találatot is megszerezte, így kialakult a 3:1-es végeredmény. Ma mutatkozott be először csapatunkban Hozmann Evelin, aki nagyon jól teljesített. Nagyon jó és fegyelmezett játékkal helyettesítette a sajnos sérüléssel bajlódó Görföl Beát.

A ŽNK Osijek a Marijan Markovic – Dragica Cepernic, Vanessa Zlosa, Iva Culek, Katarina Kolar, Violeta Baban, Maja Joscak, Marija Milas, Anamarija Kalamiza, Katarina Domjanovic, Leonarda Balog,  cserék: Ana Martincevic, Mihaela Pavlek, Tena Lukic, Natalija Kolaric, Ines Vrtaric, Ana Kovacevic, Mateja Andrlic összeállításban játszott.

A PMFC a Magyar Judit – Pazaurek Diána, Rőhberg Zsanett, Molnár Enikő (Hajdu Mariann), Hozmann Evelin, Schmidt Lilla, Somogyi Sára, Varga Adél (Jozipovics Hanga), Godvár Katalin, Bálint Barbara, Hodován Edit összeállításban játszott.

Andreidesz József: A horvát bajnokkal nagyon jó mérkőzést játszottunk, ami nagyon jól szolgálta a felkészülésünket.

Szombaton az Eszék ellen

Felkészülési mérkőzést játszik csapatunk szombaton 15.00 órakor Donji Miholjac-on a ŽNK Osijek csapata ellen. A már több éves jó kapcsulatunknak köszönhetően ismét a kiváló eszéki gárda ellen mérhetik le a lányok a felkészülségüket.

Meghívó az “A” válogatottba

Csapatunkból Godvár Kati, és első alkalommal Nagy Lili is meghívót kapott a magyar Női „A” válogatott 2009. február 22-i felkészülési edzésére.

5. hely a körmendi teremtornán

Az 5. helyet szerezte meg csapatunk a Viktória FC által szervezett teremtornán. A tornán egy vereség, egy döntetlen, és két győzelem volt a mérlegünk. A csoportmeccseken a Veszprém, a helyosztón pedig a Nagykutas csapatát győztük le, előbbit 2:0, utóbbit 2:1 arányban, a Győri ETO-val 2:2-es döntetlent játszottunk, míg az MTK csapatával nem bírtunk, tőlük 4:0-ra kaptunk ki. A tornát egyébként a házigazdák nyerték a Győri Dózsa, és a Győri ETO előtt.

Szponzorok