- október 19, 2008
- 19:56
- Mérkőzések
- 7 hozzászólás
- Képek
Taksony-Lancast SE – PMFC 2:0 (1:0)
Csapatunk elszenvedte az első vereségét ebben az idényben. Az azonos ponttal mögöttünk álló Taksony csapatához látogattunk, és szerettünk volna három ponttal hazatérni. Ez sajnos ma nem sikerült. Az első félidő elején Nagy Lilinek adódott egy helyzete, de a labda a kezét is érintette, ezért a játékvezető megállította az akciót. A hazai csapat innentől kezdve átvette az irányítást, és erős nyomást gyakorolt a csapatunkra. Néhány helyzetük is adódott, de ezeket vagy a védelem, vagy Magyar Judit hárította. A mezőnyben többet birtokolták a labdát, és pontosabban is játszottak. Az első félidőben nem jelentettünk nagy veszélyt az ellenfél kapujára. A 35. perc környékén egy eladott labdára csapott le Szabó Boglárka, és a kimozduló Magyar Judit fölött okosan emelt a hálóba. 1:0. A második félidőben is a hazai csapat akarata érvényesült, de itt már a cseréknek köszönhetően aktívabb lett a játékunk. Az 56. percben azonban újabb gólt kaptunk. Szintén egy védelmi hibát kihasználva, Szabó Boglárka indította a több néző szerint is lesen lévő Kara Csillát, aki nem hibázott. A játékvezető sajnos távolabb állt, így nehezen tudta volna megítélni az esetet, partjelző pedig nem volt a mérkőzésen. A második gól után feljott a PMFC, és sokkal összeszedettebb akciókat vezetett. Godvár Kati kétszer is ziccer helyzetbe került, de nem sikerült a szépítés, így maradt a végeredmény. A Taksony ma sokkal fegyelmezettebben, és pozitív értelemben vett agresszivitással játszott, és megérdemelten nyert. Az viszont gyalázatos, hogy egy NB II-es mérkőzésre nem jut partjelző. A játékvezető is értetlenül állt az eset előtt. A jegyzőkönyv alapján úgy tűnik, hogy alapból is csak egy asszisztenst küldtek volna, ő pedig nem jelent meg a mérkőzésen. Az illetékesek, illetve aki tehet róla szégyellje magát.
Játékvezető: Molnár Péter
Asszisztens: aki nem jött el Sipos István
A Taksony-Lancast SE a Vincze – Barna, Szabó Sz., Megyes (Kaszala), Balló, Szabó B., Schatc, Tóth, Molnár, Kara (Bozsik), Dörömbözi összeállításban játszott.
A PMFC a Magyar, Lázár (Kovács), Rőhberg, Pazaurek, – Görföl, Molnár B. (Schmidt L.), – Bálint (Somogyi), Varga, Godvár, – Hodován, Nagy összeállításban játszott.
Gólszerzők: Szabó Boglárka, Kara Csilla
Andreidesz József: Egy kultúráltan jól játszó ellenféltől szenvedtük el az első vereségünket.






7 hozzászólás
Nem baj lányok, fel a fejjel, úgyis Ti lesztek a bajnokok. Partjelző nélkül játszani és mérkőzést befolyásoló gólt megadni arcátlanság. Mit szól erről az MLSZ? bezzeg tavaly levontak tőlünk 21 valahány pontot egy apró hibáért.Antibá
24-et Anti bá! Pedig Mi azokat a meccseket megnyertük!
Csak egy észrevétel: a Taksony csapat-összeállításánál 12 kezdőt soroltak fel. Varga nevű játékosunk nincs. Így enélkül meg is lenne a 11 név.
Bocsi, de Én nem látok Varga nevű játékost a Taksony-összeállításánál, nálunk van. De lehet mikor Te nézted még ott volt!? Ki lett javítva…
Ott volt, de javítottam. Tóth Áginak köszönöm, hogy szólt.
Soma-mama:D:D:D:D
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.