- szeptember 14, 2008
- 18:36
- Mérkőzések
- 5 hozzászólás
- Képek
PMFC – Dorogi Egyetértés SE – Same 8:0 (3:0)
Az NB II. negyedik fordulójában a PMFC az újonc Dorod csapatát fogadta. A lányok esélyesként léptek a pályára, és ehhez méltóan is fociztak. Varga Adél már a 2. percben jelezte, hogy melyik csapat az esélyesebb. Egy szép egyéni akciót befejezve gurított a hálóba. 1:0 A PMFC magához ragadta az irányítást, és ez a mérkőzés végéig így is maradt. Nem volt kétséges egy pillanatig sem a három pont sorsa, bár a vendégek nagyon jól, és agresszíven védekeztek. A 20. percben Nagy Lili, majd a 43. percben Godvár Kati talált a hálóba. ezzel az erdménnyel vonulhattak a lányok az öltözőbe melegedni egy kicsit. A húzódással bajlódó Godvár Kati helyére a szünetben Hodován Edit állt be, aki első bajnokiját játszotta a csapatba. Gyorsan be is mutatkozott Edit, a 47. percben megszerezve a 4. gólunkat. Két perccel később egy kavarodás után Molnár Bianka passzolt a hálóba, így már 5:0 volt az állás. A 63. percben Varga Adél bombája vágódott a hálóba, a 67. percben Nagy Lili fejezett be szépen egy akciót, a 75. percben pedig ismét Hodován Edit volt erdményes, kialakítva a végeredményt. A második félidőben a vendég csapat teljesen beszorult a kapuja elé, a pécsi kaput tulajdonképpen el sem érték. Magyar Judit az egész mérkőzésen csak néhányszor találkozott a labdával. A dorogi csapat szervezetten, és keményen védekezett, de nem tudtak mit kezdeni a jobb játékerőt képviselő hazai csapat folyamatos támadásaival.
Játékvezető: Tatai A, asszisztensei: Riegelman Zs., Gellai Á.
Gólszerzők: Varga Adél (2), Nagy Lili (2), Hodován Edit (2), Godvár Kati, Molnár Bianka
Sárga lap: Kis Beáta
A PMFC a Magyar – Lázár, (Horvát), Rőhberg, Pazaurek, – Görföl, Molnár B. – Schmidt, Varga, Godvár, (Hodován), Bálint, (Molnár E.), – Nagy összeállításban játszott.
A Dorog a Bakó – Solti, Cseh, Holicska, Papp, Kis, Kövi, Újfalusi, Németh, Treszler, Beliánszky összeállításban játszott.
Andreidesz József: Magabiztos győzelmet arattunk.






5 hozzászólás
Gratulálok, csak így tovább
Pesten vagyok, de legközelebb már ott leszek a meccsen
Rendben Anti bá!!
Várjuk Antibá!
Kösz megyek és drukkolok Nektek, bajnoknak kell lenni és megmutatni, hogy ez a csapat első osztályú puszi Antibá
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.