- augusztus 23, 2008
- 18:44
- Mérkőzések
- 6 hozzászólás
- Képek
SFAC-Fenyves Sportklub – PMFC 2:9 (1:4)
Az NB II. nyugati csoportjának nyitó mérkőzésén a PMFC Sopronba látogatott. A hűvös esős idő fogadta a lányokat. A mérkőzés elején komoly eső kezdett esni, ami a meccs kezdetére elállt, és már nem zavarta a játékot. A fű azért csúszós maradt, de a nagyon jó minőségű, kiválóan előkészített pályán lehetett játszani. A pécsi csapat megmozdulásain látszott a korai kezdés, nyomot hagyott a korai indulás is, mert a lányok elég álmosan játszottak. Pontatlanok voltak az átadások, hiba csúszott a labdakezelésbe, és nem koncentráltak eléggé a mérkőzésre. A kezdés után hamarosan azért két pécsi ziccer is kialakult, de ezek kimaradtak. A 27. percben Nagy Lili szerezte meg a vezetést, amit nem sokkal később a Sopron egy védelmi hibát kihasználva kiegyenlített. A félidő lefújása előtt még összeszedték magukat a pécsi lányok, és Nagy Lili még egyszer, majd Godvár Kati kétszer talált a hálóba, így már nyugodtabban mehettek a szünetre. A Soproni egyenlítés után a hazaiak megszerezhették volna a vezetést is. Egy előre vágott labdára jött ki Magyar Judit, ami a vizes füvön megcsúszott, és átpattant a kapus felett, de még időben visszafutott, és a gólvonalról tudott menteni. A második félidőben sem sokat változott a helyzet. A vendégcsapat irányított, de a hazai csapat jól állta a sarat, és maradt a soproni lányoknak ereje néhány támadás vezetésére is. Aztán jött ismét egy 20 perc, amiben a PMFC öt gólt rúgott végleg eldöntve a mérkőzést. Először Govár Kati, majd Nagy Lili volt eredményes, utána Schmidt Lilla egy 20-25 méteres szabadrúgást helyezett a hálóba, majd ismét Godvár Kati, utána pedig Nagy Lili következett. A mérkőzés végén egy elkerülhető büntetőt ítélt meg a játékvezető, amit a hazai gárda ki is használt, ezzel beállítva a végeredményt. A PMFC-nek jó szezonkezdet volt ez a meccs, jó pályán, a mérkőzés alatt jó időben, és korrekt játékvezetés mellett.
A Sopron a Böröndi – Kovács, Varga, Szakács, (Kebelei), Polgár, Tóth, Maráz, (Kiss), Farkasi, Vámosi, Nagy, (Garab), Szőke összeállításban játszott
A PMFC a Magyar – Lázár, Rőhberg, Pazaurek, (Kovács), Görföl, – Schmidt, Somogyi, – Bálint, Godvár, Horvát, (karlovecz), – Nagy összeállításban játszott.
Játékvezető: Szabó György,
Asszisztens: Juhász Zoltán
Rozsáki Krisztián
Gólszerzők: Varga Kitti, Farkasi Dóra, illetve Nagy Lili (4), Godvár Kati (4), Schmidt Lilla
Sárga lap: Schmidt Lilla
Andreidesz József: Fölényünk gólokban is megmutatkozott, megérdemelt győzelmet arattunk






6 hozzászólás
Igy kell kezdeni…gratulálok Nektek.
Gratulálok a szép sikerhez, további eredményes játékot kívánok.Sok puszi Antibá
Kösz Antibá vasárnap várjuk a meccsen!
Köszönjük Anti bá!!!!
Hol lesz a mérkőzés Várkői vagy pamacs pályán?
puszi antibá és Erika
Várkőiben Tónibá!!
Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.