preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Megkezdte felkészülését a felnőtt csapat

Hunyady Tibor és Andreidesz József vezetésével megkezdte a felkészülést a PMFC csapata. Az első edzésen bemutatkoztak az új lányok is. Visszatért a csapathoz a tanulmányait sikeresen befejező Görföl Bea, Lázár Szabinát Mórahalomról, Varga Adélt, és Kovács Anitát a tolnai futsal csapattól sikerült leigazolni, és még további igazolások vannak egyeztetés alatt. Az új szezonnak a csapat egy 20 fős kerettel vág neki. Az első edzésen Az új lányok bemutatása után egy könnyű játékos, ráhangoló edzést vezetett Andreidesz József, és Hunyady Tibor, de elmondásuk szerint holnaptól kőkemény munka vár a lányokra. A csapatból senki nem távozott, minden lány aláírt szerződéssel rendelkezik.

Együttműködési megállapodást beszélt meg a szakosztály vezetése a Tolna-Mözsi Női Labdarúgó Sportegyesülettel. A futsalos lányok közül néhányan a nagypályás csapatban is kipróbálhatják magukat, illetve a PMFC-ből a futsalhoz kedvet érző lányok pedig a tolnai csapatnál ismerkedhetnek meg a másik sportággal. Tette ezt már Godvár Kati, és Schmidt Lilla, akik a salgótarjáni futsal tornán már részt vettek. Az utánpótlás csapatnál is változások történtek. A szigetvári U 15-ös csapatból „kiöregedő”, illetve a PMFC-ben kevesebb játéklehetőséghez jutó fiatal játékosat a szakosztály benevezi az U 17-es bajnokságba, természetesen az U 15-ös csapat szerepeltetése mellett, és a tavasszal beindított U 11-es korosztállyal még komolyabban foglalkoznak. Komlón egy most alakuló utánpótlás lány csapat megalakulásában is szerepet vállal a szakosztály. Segítséget nyújtunk a bajnokságban való elindulásukban, elsősorban néhány játékos kölcsönadásával, és amennyire szükségét látják a komlói kollégák szakmai tapasztalatok átadásával. A komlói, és a szigetvári csapat játékosaival heti rendszerességgel közös edzéseken vesznek részt a lányok. A három csapattal kialakult kapcsolatot kihasználva a PMFC egy a régióban központi szerepet vállaló női labdarúgásért elkötelezett szakosztályt próbál működtetni.

A felnőtt csapat július végén edzőtáborba vonul a már jó ideje megszokott, és jól bevált Balatonberénybe, ahol a Nagykutas, és a Viktória csapatával játszik majd edzőmérkőzést. Az edzőtáborban csatlakozik a csapathoz Jakab Kata és Pinczi Anita a Grund FC-ből amiért köszönettel tartozunk Buzsáki Ákos edzőnek. A tábor után az WFC Osijek, valamint a zágrábi Maximir csapatával lesz még felkészülési mérkőzés.

Az edzők, vezetők, és játékosok nem titkolt célja a bajnokság megnyerése, és az NB I-es tagság megszerzése lesz ebben a szezonban.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Szponzorok