preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

PMFC – Agrospeciál Pálhalma 5:0 (2:0)

Az NB II 19. fordulójából elhalasztott mérkőzést játszotta le a két csapat. A hazai csapat sérülés és betegség miatt tartalékosan lépett pályára, de így is magabiztos győzelmet aratott. Májer Petrának ez volt az első mérkőzése, ahol kezdőként lépett pályára, és Magyar Judit sérülése miatt végig is védte a mérkőzést. Igaz, hogy sok dolga nem volt, de azt a néhány labdát magabiztosan fogta. A PMFC esélyesebbhez méltóan az első pillanattól kezdve irányította a játékot, és tulajdonképpen az történt a pályán amit a pécsi lányok akartak. Nagy Lili az U-19-es válogatott romániai tornájáról tegnap este érkezett haza, de fáradtan is vállalta a játékot, és gólt is szerzett. Az első félidő elején Godvár Kati egy bal oldali szöglet után robbant be az ötösre, és fejelt egy szép gólt. 1:0. A félidőben a játék tulajdonképpen a vendég csapat térfelén folyt. A 36. percben Nagy Lili egyéni akció végén szerezte a második gólt, (2:0) és ezzel az eredménnyel fordultak a csapatok. A második félidőben semmit nem változott a játék képe. A PMFC támadott, a vendégek védekeztek. Sok helyzet kimaradt, de azért a 71. percben Nagy Lili ismét lőtt egyet, majd Bálint Barbara a 75., illetve a 90. percben egyet – egyet, és ezzel beállította az 5:0-s végeredményt.

A PMFC a Májer – Pazaurek, Rőhberg, Kovács, (Hajdu) – Schmidt L., Molnár E., Godvár, Somogyi, Schmidt B. (Sági), Bálint, Nagy,összeállításban játszott.

Gólszerző: Godvár Katalin, Nagy Lilla (2), Bálint Barbara (2)

Sárga lap: Kovács Nóra

Andreidesz József: Tartalékosan is megérdemelt győzelmet arattunk.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Szponzorok