- március 30, 2008
- 20:57
- Mérkőzések
- Szólj hozzá
Ferro Öntöde NYKSC – PMFC 0:1 (0:0)
A tavaszi szezon ötödik fordulójában Nyíregyházára utazott a PMFC. A hosszú útnak és az óraállításnak köszönhetően elég fáradtak voltak a lányok, ami meg is látszott a játékukon. Rendkívül dekoncentráltan, és pontatlanul játszottak, függetlenül attól, hogy végig irányították a játékot, és az első félidőben a hazai csapat csak ritkán lépte át a felezővonalat. A meddő fölény teljesen passzív volt, csak távoli lövésekkel veszélyeztettük a kaput, amit a rendkívül jól védő Szabó Ivett rendre hárított. A félidő utolsó mozzanataként Godvár Kati lépett ki a védők közül, rávezette a kapusra a labdát, majd egy csellel őt is becsapta, de annyira kisodródott, hogy már csak az oldalhálót találta el. A szünet után egy sokkal agresszívabb, és gyorsabb hazai csapat lépett a pályára. A vendég pécsi lányok továbbra is sok hibával, pontatlanul játszottak. A 65. percben Somogyi Sára a felezővonal környékén kapott labdával megindult az ellenfél kapuja felé, senki nem zavarta, míg 20 méter környékére ért. Ott a kilépő védőt egy biciklis csellel becsapta, majd lövésre szánta el magát. A rövid alsó sarokra tartó labdát a kapus nem tudta hárítani, és a hasa alatt becsúszott a hálóba. 0:1. A hazai csapat mindent egy lapra feltéve kitámadott, de különösebb veszélyt nem jelentettek a támadásaik. Egy helyzetük adódott, amit a hibázó védők közül kilépő játékosuk a kapu fölé emelt. A játék képe alapján megérdemelten vitte haza a PMFC a három pontot, de ennél sokkal jobb játékra képesek ezek a lányok. A látottak alapján a mérkőzést rendkívül korrekten, és jól vezető játékvezetőt, valamint a kifejezetten szimpatikus, sportszerű szurkolótábort lehet kiemelni. Ők minden szép mozdulatot tapssal, szurkolással jutalmaztak függetlenül attól, hogy a nyíregyházi, vagy a pécsi csapat mutatta be.
A Ferro Öntöde NYKSC a Szabó – Jánosik (Kocsa) – Kiss Suga – Szilágyi – Rák (Rákóczi) – Hegyesi – Bagoly – Virág (Bölömi) – Szennai – Somogyi összeállításban játszott.
A PMFC a Magyar – Pazaurek – Rőhberg – Kovács – Schmidt L. – Molnár B. – Somogyi – Godvár – Schmidt B. (Hajdu) – Bálint – Nagy összeállításban játszott.
Gólszerző: Somogyi Sára
Sárga lap: Godvár Katalin, Schmidt Lilla
Andreidesz József: A mai napnak két pozitívuma volt. Az egyik a szikrázó napsütés, a másik a három pont.







