preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Gyulai Amazonok – PMFC 1:6 (0:2)

A bajnokság tizennegyedik fordulójában a listavezető PMFC a Gyulai Amazonok csapatához látogatott. A nagyon hideg időben, és nem túl jó minőségű, mély, csúszós, helyenként sáros pályán mindkét csapatnak nehéz dolga volt. A mérkőzés elején a vendég PMFC beszorította a hazai csapatot, de gólt nem sikerült szerezni. Igaz, hogy olyan ziccerek maradtak ki, amiket nem lett volna szabad kihagyni, és időnként a kiválóan védő Tulkán Ildikó hárított bravúrral. A félidő közepén kijött a szorításból a gyulai csapat, és a középpályán rövid passzokkal nagyon ügyesen tartották a labdát. A 30. perc környékén a bal oldalon Godvár Kati cselezte be magát a 16-oson belülre, és kilőtte a hosszú alsót. 0:1. A 41. percben Nagy Lili ugyanezt másolta le, csak a felső sarokba emelte a labdát. 0:2. A második félidő elején a hazai csapat egy védelmi hibát kihasználva szépített. 1:2. Ezután a pécsi csapat felpörgött, és sorra vezette a támadásait, aminek eredményeképpen Nagy Lili egy percen belül két gólt szerzett, és ezzel klasszikus mesterhármast ért el. Az elsőt egy bal oldali szögletből fejjel, a másodikat pedig egy kiugratás után a kimozduló kapus lábai között lőtte a hálóba. 1:4. Öt perccel később Nagy Lili lépett ki a védők között, már csak a kifutó kapussal állt szemben, aki bravúrral hárított, de a kipattanó Godvár Kati elé került, aki az üres kapura tekerte a labdát, amit a visszaérkező Bali Marianna csak kézzel tudott hárítani. A játékvezető azonnal a büntetőre mutatott, a hazai játékosnak pedig sárgát, és mivel 4 perccel előtte kapott már egyet, ezért a pirosat is felmutatta. A büntetőt Godvár Kati magabiztosan értékesítette. 1:5. A 10 főre csökkent hazai csapat mindent megtett a szépítésért, de nem sikerült nekik, Magyar Judit ebben az időszakban 2-3-szor is bravúrral mentett. A 80. perc környékén balszerencsés gólt kaptak a hazaiak. Görföl Bea 25 méterről eresztett meg egy bombát, amit a kapus csak kiütni tudott, éppen a csereként beállt Schmidt Bettina elé, aki 10 méterről kapura fejelte azt. A menteni igyekvő Tulkán Ildikó elcsúszott a sárban és felett a hálóba pottyant a labda. 1:6. A 89. percben elszakadt a cérna Durkó Zitánál. A játékvezető által is szabályosnak ítélt szerelés után felugrott, és Godvár Katit két kézzel ellökte. A játékvezető azonnal kiállította, és ezzel a hazai csapat kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.Az első félidőben mindkét csapat nagyon gyengén, pontatlanul, és elképzelés nélkül játszott, de a második félidő már egy élvezetes, hajtós meccset hozott, női mérkőzéseken ritkán tapasztalható kitűnő+játékvezetés mellett.

A Gyulai Amazonok a Tulkán – Bozsó, Chovan, (Molnárné), Perjési, Bogár, Béres, Bali, Fülöp, Sajti, (Árgyelán), Durkó, Papp, (Laczó), összeállításban játszott.

A PMFC a Magyar – Pazaurek, Molnár B., Horvát, Görföl, – Schmidt L., Rőhberg, Somogyi, Bálint, (Schmidt B.), Godvár, – Nagy, (Róza), összeállításban játszott.

A PMFC góllövői: Nagy Lili (3), Godvár Kati (2) Schmidt Bettina

Sárga lap: Bali Marianna a 62. percben

Piros lap: Bali Marianna a 66. percben, és Durkó Zita a 89. percben

Andreidesz József: sárdagasztásban is jók voltunk.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Szponzorok