preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

PMFC – Szegedi AK – Amazonok 1:0 (1:0)

A bajnokság tizenegyedik fordulójában a listavezető PMFC a Szeged csapatát fogadta. Az esős, borult időben lejátszott mérkőzésre rányomta a bélyegét az időjárás, és a pálya, ami ugyan jó talajú volt, de a vizes fű nagyon csúszott, és a lányok is sokat csúszkáltak. A PMFC a mérkőzés elején kitámadott, és ez meg is hozta az eredményt. A 7. percben Godvár Kati jobboldali szögletére Nagy Lili érkezett pontosan, és az ötös sarkáról a kapuba lőtte a labdát. 1:0. Ezután felvette a ritmust a vendég csapat is, és ügyes támadásokat vezetett, igaz a kapura nem voltak veszélyesek, míg a pécsi lányok előtt adódott két lehetőség is. Előbb Godvár Kati lőtt 15 méterről fölé, majd Bálint Barbara kiugrása után hárított a vendég kapus. Az első játékrészben inkább a mezőnyben folyt a játék. A második félidőt a vendégek kezdték jobban, és beszorították a PMFC-t a saját térfelére, de ez a fölény meddő maradt. Igaz, hogy Magyar Juditnak kellet egy nagyot vetődnie egy 20 m-es bombára, de sikerült hárítania. A második félidőben a játékvezető többet szerepelt, mint amennyit a játék képe megkívánt volna. Téves ítéletei, amit mindkét oldalra elkövetett, borzolták a szépszámú nézőcsoport idegeit. Az 58. percben Godvár Kati szabályosan vállal ütközött egy szegedi játékossal, amiért a vendég csapat kapott egy 25 m-es szabadrúgást, Kati pedig egy sárgát. A 70. perc környékétől ismét a hazai csapat vette át a játék irányítását, és vezette sorra a támadásait. Bálint Barbara felső kapufát talált, Nagy Lili elől pedig a kapu előtti sárban pattant el a labda ziccerben. A vendégek talán elfáradtak a mérkőzés végére, az idő, és a pálya sokat kivehetett a lányokból. Az eredmény már nem változott, és a PMFC 11. győzelmét aratta a bajnokságban, egy rendkívül fegyelmezetten játszó, és határozottan, de sportszerűen védekező szegedi csapat ellen.

A PMFC a Magyar – Pazaurek, Molnár B., Horvát, Görföl, (Rőhberg), – Schmidt L., Somogyi, Bálint, Godvár, Molnár E., – Nagy, összeállításban játszott.

A Szegedi AK – Amazonok a Zsók – Hethési, Püski, Schoop, Farkas, Zemencsik, (Pásztor), Zimányi, Kakuszi, Boros, Sebestyén, Gedei összeállításban játszott.

góllövő: Nagy Lili

Sárga lap: Godvár Kati

Andreidesz József: Az akaratunk segített a győzelemhez.

Bonyhád – Völgység NSE – PMFC 3:5 (0:2)

A bajnokság tizedik fordulójában a listavezető PMFC a Bonyhád csapatához látogatott. A nem túl jó labdarúgó időben, de nagyon jó pályán lejátszott mérkőzésen, végig kiegyenlített csata folyt. A mérkőzés elején a bonyhádiak előtt adódott lehetőség, egy távoli lövésből, amit Magyar Judit a felső lécre tudott csak tolni, de a kipattanót a berobbanó hazai játékos elől a kapus meg tudta szerezni. Ezután a pécsi lányok előtt adódott több helyzet is, de nem sikerült a gólszerzés. Schmidt Lillának két távoli lövését is bravúrral mentette Kató Viki. A 28. percben Bálint Barbara kapott egy labdát az oldalvonal mellett, a védőjét két esernyős csellel becsapta, és 15 méterről kilőtte a rövid felsőt. 1:0. Két perc múlva Godvár Kati futott el a bal oldalon és pontosan ívelte középre a labdát, amire Bálint Barbara érkezett jó ütemben, de a hazai kapus bravúrral hárított. A kipattanó viszont ismét Duracell elé került, aki ismét bemutatott egy esernyőt, majd utána okosan helyezte a kapuba a labdát. 2:0. A félidő további részében leginkább a középpályán folyt a játék, a kapuk már nem kerültek veszélybe. A második félidőt jól kezdték a pécsi lányok. Az 52. percben Bálint Barbara cselezte be magát a büntetőterületre, ahol már csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt büntetőt Godvár Kati magabiztosan értékesítette. 0:3. Az 56. percben Godvár Kati indította ki középen Nagy Lilit, aki a kapus mellett higgadtan helyezett a hálóba. 0:4. Eldőlni látszott a mérkőzés, és ez meglátszott a vendégek játékán. Kényelmesen kezdtek passzolgatni, hiányzott a koncentráció, amit a hazaiak ki is használtak. A 69. percben a csereként beállt Forrai Evelin, a 84. percben pedig Ganczer Hajnalka szerzett gólt. 2:4. Erre még gyorsan válaszoltak a pécsiek, Schmidt Lilla távoli lövése a vizes füvön megcsúszva a kapus hasa alatt csúszott a hálóba. 2:5. A 90. percben pedig egy 25 méteres szabadrúgásból Forray Tünde állította be a 3:5-ös végeredményt.

A PMFC a Magyar – Pazaurek, Molnár B., Horvát, Görföl, – Schmidt L., Somogyi, Bálint, Godvár, Molnár E.,(Schmidt B.), – Nagy, összeállításban játszott.

A Bonyhád – Völgység NSE a Kató – Szekérné, Szautner, Bernhard Barbara, Forray T., Sármány, Bernhard Bernadett, Kindl, Molnár, (Forrai), Ganczer, Horváth, (Pál) összeállításban játszott.

góllövők: Forrai Elvira, Ganczer Hajnalka, Forray Tünde, ill. Bálint Barbara (2), Godvár Kati, Nagy Lili.

Sárga lap: Sármány Judit az 52. percben

Andreidesz József: Elől, és hátul is gólerősek voltunk.

Jól sikerült a bemutatkozás

Godvár Kati a Szlovénia elleni barátságos mérkőzésen egy félidőnyi lehetőséget kapott Vágó Attila szövetségi kapitánytól. Bal oldali támadó feladatokat kapott, ahol jól mozgott, és bátor, harcos játékot mutatott. Az ő góljával egyenlített a csapat a 72. percben. Volt egy 20 méteres kapáslövése is, amit a vendég kapus csak bravúrral tudott hárítani. Kati játéka a szövetségi kapitánynak is tetszhetett, mert meghívta őt az Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőre is.

A PMFC-ből is van válogatott

Női válogatottunk vasárnap Bükön Szlovénia együttesével mérkőzik meg, a jövő héten pedig Olaszországgal játszik Európa-bajnoki selejtező mérkőzést. Vágó Attila szövetségi kapitány a PMFC-ből Godvár Katalint meghívta a válogatott keretbe. Hosszú idő után ismét van “A” válogatott tagja csapatunknak.

PMFC – Fészek Csempebolt NFK 5:1 (1:1)

A bajnokság kilencedik fordulójában a listavezető PMFC a Fészek Csempebolt csapatát fogadta. A hazaiak az elvárásnak megfelelően kezdés után átvették az irányítást, és azonnal beszorították az ellenfelet a kapujuk előterébe. Sorban dolgozták ki a lányok a helyzeteket, de a kihagyhatatlan is kimaradt. A 15. perc környékén egy kósza kunszigeti támadást követően a pécsi védők asszisztálása mellet a vendégek támadója baloldalról a tizenhatos előterébe vezette a labdát, majd 18 méterről a léc alá bombázott. 0:1. A meglepődött pécsi csapat ezután kapkodva és idegesen játszott, majd 30 perc elteltével újra átvette az irányítást, és elkezdte a támadásokat. A 37. percben először Nagy Lili került a kapussal szembe, szépen elgurította mellette a labdát, de a gólvonalon álló védő menteni tudott, de csak Godvár Katiig, aki a kapust egy csellel becsapta, de a sarokra tartó labdát a vonalon álló védő ismét hárította, aztán érkezett Bálint Barbara, aki 15 méterről a bal felső sarokba helyezte a labdát. 1:1. A félidő végéig már említésre méltó esemény nem nagyon történt. A második játékrészben a hazai csapat ismét támadásba lendült, és az 50. percben Godvár Kati jobboldali szögletét követően Molnár Bianka helyezte a labdát a kapuba. 2:1. Megnyugodtak a pécsi lányok, és Godvár Kati irányításával esélyt sem hagytak a vendégeknek. A középpályán jóformán csak hazai játékost lehetett találni, és a vendégek a mérkőzés ezen szakaszában, már nagyon fáradtnak tűntek. A 68. percben Schmidt Lilla végzett el szögletet a bal oldalról, és Molnár Bianka berobbanva az ötösre, nagyon szép gólt fejelt. Ezután szétesett a Fészek Csempebolt játéka. A 76. percben Govár Kati indította Bálint Barbarát, aki a középen érkező Nagy Lili elé tálalt, és már 4:1 volt az eredmény. A 78. percben megismétlődött az előző jelenet, ugyanazokkal a szereplőkkel. 5:1. A végére maradt még egy Godvár Kati lövés kb. 25 méterről, ami a felső lécen csattant. A vendégeknek a második félidő második felében volt néhány veszélyes kontrája, de sikerült mindet időben hatástalanítani. A második félidei játék alapján a hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

A PMFC a Magyar – Pazaurek, Molnár B., Horvát, Rőhberg,, – Schmidt L., Somogyi, Bálint, Godvár, Schmidt B., (Molnár E.), – Nagy, összeállításban játszott.

A Fészek Csempebolt NFK a Mészáros – Burdi, Balogh, Balázs, Cseh, (Bogdán), (Szabó), Tóth, Hujber, Pusztai, Diglics, (Varga D.), Varga Sz., Kopácsi összeállításban játszott.

Góllövők: Molnár Bianka (2), Nagy Lili (2), Bálint Barbara

Andreidesz József: A második félidei gólratörő játékunknak köszönhetjük a győzelmet.

Csepel FC – PMFC – elmaradt

+A Csepel FC – PMFC mérkőzés elmaradt, mivel a hazai csapat sérülések, betegségek, és eltiltás miatt csak öt fővel tudott megjelnni a mérkőzés időpontjában.

Archív pécsi női foci

Egy rövid összefoglaló látható a 90-es évek pécsi sikercsapatáról.

Szponzorok