preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

PMFC – Gyulai Amazonok 1:1 (0:1)

A felsőházi rájátszás második körének harmadik fordulójában a PMFC a Gyulai Amazonok csapatát fogadta. A Pécsett zajló diákolimpia miatt nem a megszokott környezetben, hanem a PEAC pályán volt a mérkőzés. Az első félidő elején a vendégcsapat lépett fel támadólag, de a hazaiak a tizedik végére átvették az irányítást, és veszélyesebben játszottak. Sajnos az adódó ziccereket ismét nem használták ki a lányok. Ebben az időszakban több 100 %-os helyzet maradt ki. A vendégek viszont az első félidőben talán egyetlen helyzetüket kihasználva előnnyel mehettek az öltözőbe. A második félidőben a gyulai csapat próbálta tartani az előnyét, és ezért minden eszközt bevetett. A középpályán ügyesen tartották a labdát, de a kapra veszélytelenek voltak. Magyar Juditnak egyszer kellett védenie egy rossz felszabadítás után. A pécsi ellentámadásokat próbálták tördelni sok apró szabálytalansággal. A második félidő közepén azonban góllá érett a hazai fölény. Godvár Kati 20-22 méterről védhetetlenül rúgta a labdát a jobb felső sarokba. A pécsi lányok minden erejüket összeszedve próbálták megszerezni a három pontot, de az ellenfélnek a kapufa is segített. Sajnos egy jogosnak tűnő büntetőt sem adott meg a játékvezető, így maradt az 1:1.

A PMFC a Magyar – Pazaurek, Molnár B., Rőhberg, – Vajda, Matuska, Görföl, (Kovács), Godvár, (Molnár E.) Somogyi, – Nagy, Pécsi, (Horvát), összeállításban játszott.

Andreidesz József: Amíg nem tudjuk a helyzeteinket kihasználni, addig nem tudunk három pontot szerezni.

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Szponzorok