preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload preload

Szegedi AK – PMFC 0:3 (0:3)

A felsőházi rájátszás második fordulójában a PMFC az első forduló talán meglepetésgyőzelmét arató szegediek otthonába látogatott. Jól indult a találkozó, mivel a második percben megszerezte a vezetést a pécsi csapat. Nagy Lili szépen lépett ki a védők közül, és okosan emelt a kapus fölött a hálóba. A gól megnyugtatta a csapatot, és sorra dolgozták ki a helyzeteket, de ebben a periódusban ezek rendre ki is maradtak. A meglepetésből egy negyed óra után ébredt a hazai csapat. Ekkor kiegyenlített játék folyt a mezőnyben. A félidő felénél ismét Nagy Lili lépett ki, akit védői nem nagyon tudtak tartani, és megszerezte a második gólját, majd a lefújás előtt nem sokkal a harmadikat is. A második félidőben a pécsiek visszavettek egy kicsit a tempóból, és nagyobb hangsúlyt fektettek a védelemre. Ekkor a hazai csapat támadott többet, de a néhány kialakított helyzetükből nem sikerült megszerezni a szépítő gólt. Összességében egy jó iramú kevés szabálytalansággal lejátszott mérkőzést láthattunk, ahol nagyszerű volt a játékvezetői hármas működése.
A PMFC a Magyar – Pazaurek, Rőhberg, Molnár, – Matuska, (Vajda), Görföl, Schmidt, Godvár, Somogyi, (Horvát), – Nagy, Pécsi, összeállításban játszott.

A Szegedi Ak a Farkas – Gedei, Hethési, Zemencsik, Boros, Vékes, (Püski), Zimányi, (Pásztor), Sebestyén, Gavallér, (Kovács), Kakszi, Németh összeállításban játszott.

Gól: Nagy Lili mindhárom gól

Andreidesz József: Meggyőző játékkal magabiztos győzelmet arattunk.

dr. Péczely György: A helyzeteit jobban kihasználó pécsiek megérdemelték a győzelmet.

PMFC – PVSK 0:1 (0:0)

Megkezdődött az NB-II.-es női labdarúgó bajnokság felsőházi rájátszása. A pécsiek mindjárt helyi rangadóval nyitottak. A szép időben lebonyolított mérkőzés hajtós, küzdelmes, jó iramú játékot hozott. Az első félidőben végig kiegyenlített játék folyt a pályán. Mindkét kapu többször forgott veszélyben, de gólt egyik csapatnak sem sikerült szerezni. A második félidőt a Vasút jobban kezdte, és beszorította a hazai csapatot a saját térfelére. A félidő második felére a PMFC csapat feljavult, és ebben az időben többet támadott ellenfelénél, de a 30. perc környékén egy szögletből a vendégek megszerezték a vezetést, és ezt az előnyt már tartották is a mérkőzés végéig.

A PMFC a Magyar – Matuska (Pazaurek), Röhberg, Horvát, (Molnár), – Vajda, Schmidt, Görföl, Godvár, Somogyi, – Nagy, Pécsi, összeállításban játszott.

A PVSK a Varga – Kovács K., Iván, Kelemen, – Kovács M., (Hunyadi), Jáhn, Pupos, Török, – Patocskai, Ferencz, Wágenhoffen öszzeállításban játszott.

Gól: Wágenhoffen Judit

Andreidesz József: Kiegyenlített erők küzdelme volt, egy pontrúgás döntött.

Csaba Ferenc: A második félidei játékunk alapján megérdemeltük a győzelmet.

2007 Felsőházi rájátszás időpontjai

ford. Mérkőzés Játéknap Kezdési idő
1. Szuperinfó SE – Szegedi Ak 03.18.  vasárnap 13.00
1. Hegyvidék SE – Nagykutas Filinger Trans 03.18.  vasárnap 15.00
1. Gyulai Amazonok – Il Ferro Olimpia NFK 03.17.  szombat 13.00
1. Pécsi MFC – Pécsi VSK 03.17.  szombat 14.00
       
2. Pécsi VSK – Gyulai Amazonok 03.25.  vasárnap 15.00
2. Il Ferro Olimpia NFK – Hegyvidék SE 03.24.  szombat 16.00
2. Nagykutas Filinger Trans – Szuperinfó SE 03.24.  szombat 14.00
2. Szegedi Ak – Pécsi MFC 03.24.  szombat 13.00
       
3. Szuperinfó SE – Il Ferro Olimpia NFK 04.01.  vasárnap 15.00
3. Hegyvidék SE – Pécsi VSK 04.01.  vasárnap 15.00
3. Gyulai Amazonok – Pécsi MFC 03.31.  szombat 13.00
3. Szegedi Ak – Nagykutas Filinger Trans 03.31.  szombat 13.00
       
4. Gyulai Amazonok – Szegedi Ak 04.07.  szombat 14.00
4. Pécsi MFC – Hegyvidék SE 04.08.  vasárnap 11.00
4. Pécsi VSK – Szuperinfó SE 04.08.  vasárnap 14.00
4. Il Ferro Olimpia NFK – Nagykutas Filinger Trans 04.07.  szombat 13.00
       
5. Szuperinfó SE – Pécsi MFC 04.15.  vasárnap 15.00
5. Hegyvidék SE – Gyulai Amazonok 04.14.  szombat 18.00
5. Nagykutas Filinger Trans – Pécsi VSK 04.15.  vasárnap 14.00
5. Szegedi Ak – Il Ferro Olimpia NFK 04.14.  szombat 13.00
       
6. Hegyvidék SE – Szegedi Ak 04.22.  vasárnap 15.00
6. Gyulai Amazonok – Szuperinfó SE 04.21.  szombat 13.00
6. Pécsi MFC – Nagykutas Filinger Trans 04.21.  szombat 14.00
6. Pécsi VSK – Il Ferro Olimpia NFK 04.22.  vasárnap 14.00
       
7. Szuperinfó SE – Hegyvidék SE 04.29.  vasárnap 14.00
7. Il Ferro Olimpia NFK – Pécsi MFC 04.28.  szombat 13.00
7. Nagykutas Filinger Trans – Gyulai Amazonok 04.28.  szombat 14.00
7. Szegedi Ak – Pécsi VSK 04.29.  vasárnap 13.00
       
8. Szegedi Ak – Szuperinfó SE 05.06.  vasárnap 13.00
8. Nagykutas Filinger Trans – Hegyvidék SE 05.06.  vasárnap 15.00
8. Il Ferro Olimpia NFK – Gyulai Amazonok 05.05.  szombat 13.00
8. Pécsi VSK – Pécsi MFC 05.06.  vasárnap 15.00
       
9. Gyulai Amazonok – Pécsi VSK 05.12.  szombat 15.00
9. Hegyvidék SE – Il Ferro Olimpia NFK 05.13.  vasárnap 18.00
9. Szuperinfó SE – Nagykutas Filinger Trans 05.13.  vasárnap 15.00
9. Pécsi MFC – Szegedi Ak 05.12.  szombat 14.00
       
10. Il Ferro Olimpia NFK – Szuperinfó SE 05.20.  vasárnap 11.00
10. Pécsi VSK – Hegyvidék SE 05.19.  szombat 16.30
10. Pécsi MFC – Gyulai Amazonok 05.19.  szombat 14.00
10. Nagykutas Filinger Trans – Szegedi Ak 05.19.  szombat 15.00
       
11. Szegedi Ak – Gyulai Amazonok 05.26.  szombat 13.00
11. Hegyvidék SE – Pécsi MFC 05.26.  szombat 15.00
11. Szuperinfó SE – Pécsi VSK 05.27.  vasárnap 15.00
11. Nagykutas Filinger Trans – Il Ferro Olimpia NFK 05.26.  szombat 15.00
       
12. Pécsi MFC – Szuperinfó SE 06.02.  szombat 14.00
12. Gyulai Amazonok – Hegyvidék SE 06.03.  vasárnap 15.00
12. Pécsi VSK – Nagykutas Filinger Trans 06.02.  szombat 15.00
12. Il Ferro Olimpia NFK – Szegedi Ak 06.02.  szombat 13.00
       
13. Szegedi Ak – Hegyvidék SE 06.09.  szombat 18.00
13. Szuperinfó SE – Gyulai Amazonok 06.10.  vasárnap 13.00
13. Nagykutas Filinger Trans – Pécsi MFC 06.09.  szombat 15.00
13. Il Ferro Olimpia NFK – Pécsi VSK 06.09.  szombat 15.00
       
14. Hegyvidék SE – Szuperinfó SE 06.16.  szombat 18.00
14. Pécsi MFC – Il Ferro Olimpia NFK 06.16.  szombat 14.00
14. Gyulai Amazonok – Nagykutas Filinger Trans 06.16.  szombat 13.00
14. Pécsi VSK -
Szegedi Ak
06.17.  vasárnap 15.00

Szponzorok